Hónapok óta először sikerült rávennem magam a versfabrikálásra. Hogy megérte-e? Döntse el a nagyérdemű publikum.

(cím nélkül)

...és elközelg a végítélet napja,
sok elfecsérelt ezredév után,
helyét a Semmi újból visszakapja,
s mi elmúlunk. egy pillanat csupán,
míg összeomlik alapja a Földnek,
medrük elhagyják mind a tengerek,
felszínre magma folyamai törnek,
köpeny s a kéreg bőszen rengenek.
a kontinensek részeikre hullnak,
büszke hegyláncok összeomlanak,
táncuk végezvén szépen elcsitulnak,
s csendben atomjaikra bomlanak,
a csillagok s a bolygók garmadája
pályáját üstökösként hagyja ott,
a megürült űr gyászterhes homályba
borul, hisz népe immáron halott.
s az izzó égbolt utolsót morajlik,
halódva perdül vitustáncra Sol,
a téridő itt önmagába hajlik,
a lét kiált s a nemlét válaszol.
egy pillanat. s csak csönd marad utána,
hallgat a szférák éteri dala,
helyére tör a zord entrópiába
burkolt nihil, az őskhaosz maga...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.