I.
vagyok...csupáncsak egy a millióból,
izzó, de mégis jelentéktelen,
szalmalángokkal kergetőző kóbor
lovagként élem röpke életem.
II.
vagyok...ideák örök gályarabja,
idült reménység, Ádám jelleme
s tudom jól, torkom majdan átharapja
megannyi kétség fojtó szelleme
III.
vagyok...vagy létem pusztán talmi érzet?
nem lennék több, mint kitalált alak?
illúzió csak, hogyha fáj s ha vérzek?
képzeltek tán a félelem-falak?
IV.
vagyok...ám véges földi létezésem,
bolyongó lelkem majd továbbröpül,
de míg itt élek, mindazt kőbe vésem,
mit rám a Múzsák hagytak örökül...
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.