Egyéb hasznavehető ötlet híján úgy döntöttem, zeneajánló írásába fogok. Sajna, azt hiszem, már így, a kezdetek kezdetén sikerült a takaróm végén túlra nyújtózkodnom, mert a tenhi zenéjére egyszerűen nem találok szavakat.

 Az együttes atmoszférikus, sötét neofolkot játszik, mesterien vegyítve a finn népzene szívhezszóló melódiát modern, akusztikus darkwave-hatásokkal. Dalaik egyszerre felszabadítóak és nyomasztóak, légiesen könnyedek, időnként mégis szívszorítóan keserűek. Melankolikus dallamvilágukban mintha az érintetlen természet ősi ereje visszhangozna; mintha ezeréves fények és árnyékok kergetőznének a zongorafutamokban és hegedűszólamokban. A hangszeres játékot nagyszerűen kiegészítő férfihangban pedig mintha a civilizációk kora előtti törzsi világ mesélője, bölcse, sámánja elevenedne meg.

 Amit ők alkotnak, több, mint egyszerű zene: sokkal inkább egy utazás régmúlt, ködös korokba és az emberi lélek legmélyebb zugaiba. Közel-minimalista egyszerűségében is elgondolkoztat, elvarázsol, magával ragad. Végszó helyett íme, egyik mesterművük, mely a Kausienranta (az évszakok partja) címet viseli:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.